Gyakran vagyok úgy vele, hogy ennék valami finom sós de könnyű ételt, mint egy jó krémleves. Csakhogy a legtöbb krémleves recept annyira komplikált, hogy sokszor nincs kedvem nekilátni pucolni meg szeletelni. Aztán nemrég vettem két szép darab cukkinit, hogy majd lesz vele valami, aztán végül a kényszer vitt rá hogy el is készítsem őket, mert régóta álltak a hűtőmben. Jó ötlet volt, krémlevest készíteni belőle! Még sosem ettem korábban cukkini krémlevest, de azonnal a kedvenceim közé került.
Sőt még a szomszédomnak is ízlett! Egyetlen közvetlen szomszédom van, de vele szerencsére elég jól kijövünk. A kapcsolatunk egyik pillére, a szokásos viráglocsoláson és óraleolvasó beengedésen túl, hogy néha meglepjük egymást egy-egy tál étellel. Múltkor kaptam tőle egy tál nagyon finom lencsesalátát, és így még nálam maradt a tálja, amit semmiképp sem adhattam vissza üresen, hát ezzel a cukkini krémlevessel viszonoztam a kedvességét. Persze csak miután megkóstoltam, hogy valóban finom lett-e. Szerencsére később ő is említette, hogy igazán ízlett neki, úgyhogy nem okoztam csalódást.
Már csak azért is nagyon jó cukkinit enni, mert szinte egyáltalán nem tartalmaz zsírokat és cukrokból is csak 2,1 gramm van 100 grammjában ezért kifejezetten diétabarát étel. Krémlevesként készítve pedig a fehérjetartalma is megfelelő lesz, arról nem is beszélve hogy pont eléggé laktató ebédnek, vagy vacsorának. És szerencsére nagyon hamar elkészül (maximum 30 perc), így akkor is jó választás amikor semmi kedved sokáig a tűzhely mellett állni.
Nos tehát az elkészítés:
Kockázd fel a vöröshagymát és a cukkinit. Kis olajon pirítsd üvegesre a hagymát, majd add hozzá a cukkinit és a só felét. Párold addig, amíg össze nem esik és kissé áttetszővé nem válik. Ezután add hozzá a tejszínt, a citromlevet és a fűszereket (a fokhagymát elég csak kisebb kockákra vágnod, hiszen úgyis összeturmixolod a végén). Ha szükséges adj hozzá egy kis vizet amíg teljesen ellepi a cukkinit a lé. Még öt percig hagyd összefőni az ízeket, majd vedd le a tűzről a lábost és dolgozd egyenletes krémes masszává botmixerrel.
Tipp: Ez az étel igazán isteni hidegen is. Nyugodtan hagyd kihűlni, vagy akár tedd kicsit a hűtőbe, ha hidegen tálalva szereted.
Jó étvágyat!